Túravezetőink
Balázs Sándor – matróz és hivatásos túravezető, a Tavi túra bázis vezetője
Rólam már olvashattatok a főoldalon, itt születtem, halász szülőktől származom, a nagyszülők és talán az ő szüleik is halászok voltak.

Samodai Szabolcs – erdész
Szabolcs a tavon született, szakmailag az egyik legkiválóbb kolléga, aki élménydússá teszi a túrát. A növényeket, madarakat biztos nem keveri össze, de a poénok sem maradnak el a túrán.

Csengeri Attila – erdész- és vadgazdahallgató
Attila az egyik legjobb tanítványom, aki már 8 évesen mellettem ült a túrákon és szívta magába a természet ismeretanyagát. Az édesapja a barátom és megkért, hogy tanítsam meg a fiút mindenre. Megtisztelt, hogy megbízott bennem, aminek most meglett az eredménye. Attila lelkes és ügyes, szakmailag felkészült, ha valaki ismeri a környezetét, amit bemutat, akkor az ő. A kenu túrán már kevesebbet találkozol vele, mert megérett a kishajó vezetésére. Talán ő töltött el legtöbb időt kenu túrákkal és számolta az éveket, hogy hajóra kerüljön.

Ujvári Bertalan

Szűcs János (erdész)

Czinege Zoltán

Boda Imre

Ifj. Szilák János

Id. Szilák János

Jánosi Martina

Túravezetők, mint szakemberek
Mint látjátok vezetőink elhivatottak és szakmailag is képzett emberek. Nélkülük a Tavi túra nem lenne a legjobbak között. Erről a facebook és google vendégvélemények is bizonyságot adnak. Várunk benneteket szeretettel, hogy a legtöbb élménnyel gondolj vissza erre a nyaralásra!