Sokan kértétek, ezért megcsináltuk. Elkészült a Tavi túra ajándék kártya! Vendégeink, akik sok élménnyel távoztak túráinkról, kérdezték, hogy tudnak e ajándék-utalványt adni barátaiknak, szeretteiknek, mert ezt az élményt nekik is át kell élni. Ezért létrehoztuk a Tavi túra ajándékkártyát, amit telefonon, sms-ben vagy emailban is megrendelhetsz névre szólóan. Amit tenned kell: megrendeléskor megadod a neved,…
Kattintson ide a folytatásértHírek

Érdemes-e délben csónaktúrára menni?
Igen, érdemes, mivel a madarak nappal vadásznak, és saját vadászterületükön nézzük meg őket, a virágmezők csak nappal láthatók, 08.00- 16.00 óra között, valamint katonai kishajónk álcahálóval van ellátva, így árnyékban tekintjük meg a Tiszta-tó gyönyörű vízi világát.
Kattintson ide a folytatásért
Katonai kis hajó
Katonai kishajó (rohamcsónak) Átkelés, szállítás, vízi mentés Dunán, Tiszán – ha ebből menteni kell, akkor már nagy baj van. (: Teherbírás: 1000 kg, szállítható személyek száma: 8 fő.Méretei: 6 m x 1,75 m, súlya 155 kg.Kivitele: elsüllyeszthetetlen alumínium csónaktestMagyar Honvédség Szárazföldi Vezérkar Műszaki támogatás Doktrína tervezetMH SZFVK 2000 alapján. Túrahajóként, átalakítás után Növeltük a biztonságérzetet…
Kattintson ide a folytatásértTisza-tavi túra
Kedves Vendégeink! Látogassanak el egy igazán különleges Tisza-tavi mocsár és vízi kirándulásra! A túrákat különleges katonai kiscsónakkal vezetjük. Nálunk egy olyan természeti környezetet fedezhet fel testközelből, amiről nem olvashat a szakkönyvekben. Különleges madárfészkek, csodálatos vízi világ és lélegzetelállító látvány. Olyan élményben lehet része, mintha egy természetfilmben lenne, és élő kommentátor mutatná be éppen azt, amit lát.…
Kattintson ide a folytatásértA Tisza-tavi túráról mondták
„Első alkalommal jártam a Tisza-tavon, és lenyűgöző élmény volt! Ehhez nagyban hozzájárult túravezetőnk érdekes, szórakoztató és hiteles előadása, amelyet áthat a természet iránti alázata, szeretete és tisztelete. Szerintem nincs olyan pontja a tónak, amit ne ismerne tökéletesen – se széltében, se hosszában, se függőlegesen! :)Rengeteg érdekes információt kaptunk a tóról és az ottani élővilágról. Számomra…
Kattintson ide a folytatásértPilisi túrák, ahol a turisták sem járnak
Családi kirándulás a Hegylakóval, Pilisborosjenő hegyi ösvényein.Pilisi rejtélyek, ahol még senki sem járt. A Tavi túra országosan is tart túrákat, most a Pilisi hegyekben, ahol az ősök ivadéka, Endrődi-Mike Attila jár.Budapesttől 9 kilométerre lévő Pilisborosjenőn él egy fiú, akit méltán hívnak Hegylakónak.Ismert túravezető lévén páratlan tájakra vándorol, ahol nincsenek turisták, és a rejtélyek, titkok nyomába…
Kattintson ide a folytatásértMi történik egy három órás tavi túrán?
A speciális, katonai álcahálós kishajókkal családias, kalandos túrákra indulunk, ahol az első órában csatornákon, kubikgödrökön, zsilipen keresztül jutunk ki az élő Tiszára. Mesélünk a tó kialakulásáról, az erőműről, összehasonlítva az Asszuáni gát méreteivel, működésével, előnyével, hátrányával. Az élő Tiszán haladva a folyó 1800-as években történt szabályozásáról beszélünk, összehasonlítva a Kínai nagy fal építési munkáival. A…
Kattintson ide a folytatásértMiről szól a Tisza-tavi túra?
Túravezetőinkkel a Tisza-tó egzotikus részeit járhatják be vendégeink, megismerhetik a táj kialakulásának történetét, élővilágát. Tisza-tó, akkor tavi túra. Vezetőink rávilágítanak a hasonlóságra tengerentúli tájakkal, legendás vizes élőhelyekkel, lenyűgöző mocsaras területekkel.Megosztjuk vendégeinkkel a természetben szerzett ismereteinket a madarak viselkedéséről, költési és fészkelési szokásaikról, táplálkozásukról. Mutatunk fészkelőhelyeket, valamint a tájon élő emlősök, hüllők rejtekhelyeit is becserkésszük.Tapasztalataink egy…
Kattintson ide a folytatásértSpeciális túrahajók a Tisza-tavon
Biztonságos vízi kirándulás A Tavi túra az egyik legszínvonalasabb működő, speciálisan felszerelt túrahajókkal üzemel a Tisza-tavon. Fennállása óta közel 40.000 embert szállított biztonságosan a Tisza-tavi mocsárban. Túravezetői gárdája lelkes szakemberekből, matrózokból, erdészekből és főiskolásokból áll. Külföldi szponzorunknak köszönhetően a napokban érkeztek meg a svájci katonai álcahálók. Ezek hűs, kényelmes érzetet adnak nagy melegben is a…
Kattintson ide a folytatásértDe mikor jön a Tisza-tó?
Egy horgász ismerősöm vezetett túrát a tavon és próbálta elmesélni, bemutatni a tájat, mikor több csatornán, holtágon átkelve 20 perc csónakázás után a vendég megkérdezte, “de mikor jön a Tisza-tó?” Mire a döbbent válasz: “hát itt van, ez az!”“Érdekes, mondja a vendég, képen nagyobb volt.” A Tavi túra ösvényei csodálatos helyekre vezetnek. Mindenki jót mulatott…
Kattintson ide a folytatásért