Balázs Sándor
A Tavi túra vezetője vagyok és a Tisza-tavon szervezek, vezetek túrákat, 1999 óta. Szüleim, nagyszüleim és talán az ők szülei is Halászok voltak, amit én már nem tudtam tovább vinni. A tó és víz szeretete, élővilága viszont nagy nyomot hagyott bennem. A Tisza tó páratlan láp és mocsár világát barangoljuk, egy speciális katonai kis csónakkal, és mesélek sokat a rejtélyes részekről, tengerentúli növényekről, az őshüllő madarak legközelebbi rokonáról.
Kalandos körülmények között mutatjuk be a hód várat, vízi madár telepeket, kolóniákat, egy nem mindennapi, festői tájon, ritka virágmezőkön haladunk és szigeteken kilátókról csodáljuk meg a lenyűgöző Tisza-tavi panorámát. Várom a természetjárókat, kedvelőket, egy izgalmas családi és csoportos túrán.
Egy szegény halász családba születtem, ahol a Nagyapám is halászatból tengette az életét. Jómagam már 5 évesen ismerkedtem ezzel a szakmával, no gondolhatjátok, hogy nem jó szántamból. Állítólag olyan fertelmesen rossz gyerek voltam, hogy az Indul a bakterház című filmben vállalhattam volna a beugró szerepet Bendegúz helyett. Nos, anyám már minden szülői tekintélyét, nevelési elvét kipróbálta rajtam, végül sutba vetette és apámra bízott, aki mindig a vizet járta. Általa megismertem a természetet, halászatot. Azért elárulom, hogy Én nem szerettem halászni, vagy legalább is csónakot, hálót takarítani, halat pucolni, stb. Ami viszont kitörölhetetlenül megmaradt bennem, az a Tisza vize és a természet szépsége volt.
Láttatok már vízi siklót, amint békát csemegézik, madarat, ami a hátán viszi fiókáit? Vidrát varsába keveredni, ami úgy rázta a hálót, mint ha Mobi Dick került volna bele? Ezek mély nyomot hagytak bennem és nem felejtettem el soha. Később történt valami, amiből én még akkor nem sokat értettem. Megerősítették a gátakat (1969-ben), az oroszok 1970-es évek elején fatuskókat robbantottak ki Tiszaderzsnél (mostani Derzsi medence), tőlünk 22 km-re. Olyan lehetett, mint a háborúban, nekem érdekes volt és tetszett, főleg mikor a robbanás után az ablaküvegek beleremegtek. Édesanyám meg eldobott mindent, úgy megijedt. Elkészült a zsilip Kiskörénél és 1973-ban megkezdődött az első nagy árasztás, 80 centimétert emelkedett a vízszint a Tiszában. Olyan volt, mint amikor megáradt a folyó, és kiöntött az árterületekre, elárasztva kedvenc játszóteremet, gyümölcsösünket, akkor még nem tudtam, hogy végleg.
Apám sokat szomorkodott, nem találta helyét a világban, én meg örültem, hogy nem megyünk halászni. Sok időnek kellett eltelni, mire rájöttem, hogy a gyümölcsösünket egyszerűen fillérekért kisajátították, a halászati jogot elvették és 1973-tól megtiltották. Örömöm nem sokáig tartott, hiányzott a víz, a természet, főleg, hogy most kétszer akkora terület lett a vízből. Hétvégeken sokszor elkértem az öregtől csónakját, amit csak a barátaimmal együtt használhattam, majd később egyedül is bejártam a mocsarasba.
Iskoláim végett elkerültem a vízről, hosszú időnek kellett eltelnie, míg visszataláltam, több mint két évtizednek. Már dolgoztam, mikor levelezőn végeztem a kommunikációs szakon. A szakdolgozatot viszont egy sikeres vállalkozásról kellett írni, nagyon mérges voltam – mekkora badarság – ha tudnék ilyet, akkor nem ebben az iskolában tölteném az időm. Mikor nehéz helyzetben voltam, vagy sérelem ért, csónakom nem lévén mindig a Tisza partján ültem, valahogy ott mindig megnyugodtam. Azon gondolkodtam, milyen rég jártam már odabent, hogy megváltozhatott minden. Mivel mindig is a tettek embere voltam, másnap már neki is álltam a tervezésnek, csónakkészítésnek. Sajnos sokat felejtettem, de ha egyszer megtanultál biciklizni, többé nem felejted el. Vettem egy szakkönyvet is, hogy biztos legyek a dolgomban. Mikor kész lett, izgatottan tettem a vízre, hát nem biztos, hogy beleültetek volna. Nekem viszont nagyon is megfelelt az alkotásom, evezni kezdtem – kicsit elszoktam tőle –, lassan beértem a nádasokba, és eltűnt a part.
Nem sok időnk maradt a múlt felelevenítésére, apám pár év múlva itt hagyott. Az emlékek és a tudása itt maradt. Míg élt sokat mesélt nagyapámról is, akire a róla hallott történetek miatt ismeretlenül is nagyon büszke voltam.
Lassan elkészült a szakdolgozatom, az ismeretanyagom mégis hiányos volt, ami nem csoda, hiszen a gyerekkoromban még nem voltak nílusi növények a vízben, valamint más kontinensekről származó húsevő növény- és madárfajok. Sokat kerestem szakemberek társaságát. Erdészek, vadászok, horgászok, akik annak idején a területet járták, sok tapasztalatot szereztek és nagy tudást. Az evezést utáltam, motorra nem telt, így barátaimat hívtam mindig más ürüggyel, hogy mutatok érdekes élőlényeket, mesélek a tájról, így kezdődött a Tavi túra.